A Vendvidéki Köztársaság, más alakban Murai Köztársaság rövid életű államalakulat, amely 1919-ben a mai Vendvidék (Szentgotthárd térsége) és a Szlovéniához tartozó Muravidék (Muraszombat és Lendva körzetei) területén alakult meg, a szentgotthárdi, muraszombati és alsólendvai járások területén, bár több területre csak elvileg terjedt ki hatalma. Az új államot még saját határain belül sem ismerte el mindenki. Az ügy hátterében lappangó valóság igencsak kiábrándító képet nyújt: nem a magyarországi szlovének vagy a rend helyreállítása érdekében alakították meg, hanem önös célból, azaz a terület sajátos nemzeti jellegét egyszerűen csak kihasználták.
 |
| Tkálecz és neje |
A Vendvidéki Köztársaságot csak Ausztria ismerte el. Az állam alapítója és vezetője egy hajdani cserföldi (ma Črenšovci) kántortanító, Tkálecz Vilmos volt. Tkálecz korábban nem volt tagja a magyarországi szlovén autonómia megteremtéséért küzdő mozgalmaknak.
Tkálecz lépése meghökkenést és ellenszenvet váltott ki. Alig lelt támogatókra, és azok közül is többen kényszerből álltak csak mellé. A Magyar Vörös Hadsereg napokon belül megérkezett, és megszállta az újdonsült államot, amelynek maroknyi reguláris katonája kellő tapasztalat és hozzáértés hiányában képtelennek bizonyult a védekezésre.
A Vendvidéki Köztársaság kikiáltásának valódi oka nem az volt, miszerint a „Vendvidék nem rokonszenvezik a kommunistákkal”, ahogy ezt Tkálecz fogalmazta, épp ellenkezőleg: Tkálecz az államvezető posztjával járó előnyöket vagyonszerzésre akarta használni, egyúttal szerette volna elkerülni, hogy korábbi törvénytelenségei miatt felelősségre vonják.
A Vendvidék már az I. világháború befejezte után, de még a köztársaság kikiáltása előtt önállósult, ami nem jelentett szuverén államiságot, viszont így a területen működő hatóságok önállóbban irányíthatták a Vendvidéket, és a központi hatalomnak a térségben nem maradt semmi befolyása. E törekvés okai a háborút követő összeomlás és azzal járó kaotikus állapotok voltak. Szilárd központi hatalom hiányában a Vendvidék mellett más peremterületek is szinte elszakadtak az országtól, és ahogy a helyhatóságok mind önállóbban cselekedtek, úgy nőtt a teljes függetlenedni akarás is. A településeket vezető bírók és polgármesterek – miként Tkálecz is – arra törekedtek, hogy minél jobban függetlenítsék magukat a Vas és Zala megyei szerveket.
Mindent összevetve ekkor még kevés esély látszott arra, hogy a terület valóban elkerüljön a magyar közigazgatás alól. Szerbia figyelmét 1918 végén és 1919 elején a Bánság birtoklásának kérdése foglalkoztatta (ahol ezidőben szintén volt egy el nem ismert állam). A szerb csapatok a térséget teljesen elfoglalták, emiatt viszont Románia ellenségeskedését vívták ki. A szerb fél mindenáron megakarta szerezni az Európában egyedülállóan termékeny Bánátot, semmint a korlátozottan művelhető Vendvidéket. Azonban a Tanácsköztársaság megalakulása egy csapásra megváltoztatta. A jugoszláv küldöttség ekkor már kiállt a Vendvidék birtokba vétele mellett, és azzal érvelt, hogy szláv testvéreit szeretné megmenteni a bolsevizmus uralmától. A nagyhatalmak számára azonban még ez sem lehetett döntő szempont, mert döntéseiket számos tényező befolyásolta, így a francia és az olasz képviselők ellentétei is. Jugoszlávia még a Tanácsköztársaság elleni intervencióból sem kívánta különösebben kivenni a részét, nem kívánt nagyobb katonai erőt bevetni a dunai, murai, drávai területek megszerzésére.
Tkálecz szokatlan és érthetetlen lépésre szánta el magát. Öt-hat bizalmas hívével, Obál kivételével május 28-án késő este közös jegyzőkönyvet fogadott el a muraszombati Elefánt Szállóban. Éjjel egy órakor, május 29-én a Dobray Szálló erkélyéről a helyi lakosság előtt deklarálta az önálló Vendvidéki Köztársaságot, amely bejelentette elszakadását a magyar proletár államtól, hivatkozva a „népek önrendelkezési jogára,” azaz a Thomas Woodrow Wilson amerikai elnök által meghirdetett tizennégy pontra, amivel az antantot segítő amerikaiak azt akarták elérni, hogy a Monarchia és a Német Birodalom területén alakult új államokban ne szorítsák háttérbe a kisebbségeket. További hivatkozása volt, hogy Kun Béla helytelen nemzetiségi politikát folytat. Tkálecz előzetesen beszédet tartott a lakosság és a katonaság előtt, amelyben elmondta, miért lépett erre az útra. Egyik indoklásaként felhozta, hogy elveti a kommunisták nemzetiségek felé irányuló terveit, továbbá azt, hogy a tanácsköztársaság nem tartja be ígéreteit, ezzel nem küszöböli ki a súlyos helyzetet a Vendvidéken.
A kikiáltás napján tartott első „kormányülésen,” ahol Tkálecz lett a köztársaság elnöke, május 29-ét a köztársaság ünnepnapjának kiáltották ki. Az új állam kormánya a Vendvidéki direktórium tagjaiból állt össze, ezek között nagyon sok magyar nemzetiségű volt. Nemsokkal később a Tanácsköztársaság visszafoglalta a területet Magyarországnak.
A tanácsköztársaság bukása után továbbra sem volt lehetőség független állam létrehozására, s a Vendvidék addigi önállósága is véget ért. Párizs augusztusban engedélyezte Belgrádnak, hogy elfoglalja a területet. A Krste Smajlović és Vladimir Uzorinac vezette horvát és szerb katonai alakulatok augusztus 12. és augusztus 13. között vonultak be a területre. Csaknem az egész Vendvidék a jugoszlávok kezére került, egyetlen rész kivételével. Északon Szentgotthárd és kilenc település, Alsószölnök, Istvánfalva, Újbalázsfalva, Permise, Orfalu, Felsőszölnök, Ritkaháza, Tótfalu és Szakonyfalu megmaradt magyar kézen.
1945-ben ismét megpróbálták elérni, hogy a maradék Vendvidéket Jugoszláviához csatolják. A kérdésben népszavazást kezdeményeztek, melyre feltehetően a lakosság igennel szavazott volna, de a magyar szervezetek szívós propagandájának köszönhetően a legnagyobb többség ellenmondott a csatlakozásnak.
Forrás: Wikipédia, képek: Internet összeállította: (ro) - Aranyfust.com
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése