196 évvel ez előtt, ezen a napon született Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal kezdődött, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette.
1817. március 2-án született, a vagyontalan család tizedik gyermekeként. (Kilenc testvére közül csak a legidősebb, Sára maradt életben.) Szülei, Arany György (* 1757 - †Nagyszalonta, 1844. január 2.) és Megyeri Sára (* 1772. november 2. - †Nagyszalonta, 1836. augusztus 20.) földművesek voltak. Szüleinek késői és egyetlen fiúgyermeke volt; amikor született, nővére már rég férjhez ment, gyermeke is volt. Szülei hívő reformátusok voltak, és így János fiatal korától békés, csendes környezetben nőtt fel, idős szüleivel. Tanulékonysága korán feltűnt: mire hatévesen iskolába került, már nemcsak tökéletesen olvasott, hanem már ismert bibliai történeteket, énekeket és a könnyű irodalom termékeit is. Már iskolai évei alatt városszerte ismertté vált verseiről.
1842 tavaszán Arany egykori tanulótársa, Szilágyi István Szalontára érkezett rektori minőségben, és a költőt az irodalmi munkásság folytatására buzdította: elsősorban a görög tragédiaszerzők lefordítását javasolta neki. Szilágyi István biztatására, teljesen egyedül tanult meg angolul. Beszélni nem tudott, csak az írásképet ismerte. Az angol nyelvben jártasságot szerezve Shakespeare-t kezdte tanulmányozni és fordítgatni. 1845 nyarán írta az Elveszett Alkotmány c. szatirikus eposzt, amit beküldött a Kisfaludy Társaság vígeposz-pályázatára. A mű meg is jelent a Kisfaludy-társaság Évlapjai VII. kötetében és vele a 25 arannyal járó pályadíjat is elnyerte, bár Vörösmarty bírálta hexametereit. A bíráló szavak további munkára késztették Aranyt. 1846-ban az Életképekben (I. évf. 13. sz.) jelent meg tőle egy falusi beszély: Egyszerű beszélyke, Úti tárczámból és egy másik Hermina címmel (II. évf. 9. sz.). 1846-ban a Kisfaludy Társaság újabb pályázatot írt ki. Ezt a pályázatot Erdélyi János készítette elő, s az ő utasítására vették fel a követelmények közé a népies formát.
A pályázat szövege: „Készíttessék költői beszély, versben, melynek hőse valamelyt, a nép ajakin élő történeti személy, például: Mátyás király, Toldi Miklós, Kádár vitéz stb. Forma és szellem népies legyen. Beküldés határnapja: nov. 26. 1846. Jutalma 15 db arany.” A Toldi már egyöntetű győzelmet aratott, s nemcsak a pályadíjat nyerte meg (1847. február 6-án, amikor a társaság a kitűzött 15 aranyat kivételesen húszra emelte), hanem bírálói ámulatát is. Egyszerre ünnepelt költő lett, jeles írók figyelme fordult feléje, és Petőfi volt az első, aki üdvözlésére sietett. Ez időtől kezdve folyamatosan írogatott az Életképekbe és a Pesti Divatlapba kisebb költeményeket. 1847-ben készítette el a Toldi estéjét és a Murány ostromát.
1847. június 1-je és 10-e között Petőfi meglátogatta Szalontán, és ettől kezdve szoros barátság szövődött köztük és sűrűn leveleztek. (Levelezésük jelentős kor- és irodalomtörténeti dokumentum.) 1848-ban a Kisfaludy-társaság felvette tagjai közé. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt néhány verset és kisebb elbeszélést írt a folyóiratokba, néhány közéleti helyzetdalt is írt (Nemzetőr dal), de nem hozott létre jelentékeny esztétikai értéket, mivel a közösségi hangnem távol állt szubjektív líraiságától. A kormány által megindított Nép Barátja c. lap szerkesztését nem vállalta el, csak nevét kölcsönözte neki, míg a tényleges szerkesztő Vas Gereben volt.
Arany eleinte több költeményt és népszerű politikai cikket írt bele, de 1849. március 10-től már a neve sem fordult elő a lapon. Nemzetőrként részt vett a szalontai századdal az aradi várostrom körüli szolgálatban, mintegy 8-10 hétig. Jegyzői hivatalát 1849 tavaszáig megőrizte, ekkor a magyar belügyminisztériumnál vállalt fogalmazói hivatalt, és ezzel összefüggésben Debrecenbe, majd Pestre költözött. (Családja végig Szalontán maradt, ahol otthont adott Petőfi családjának 1849 január végétől májusig.)
Az 1851. év második felében a nagykőrösi református gimnáziumban a magyar és latin nyelv és irodalom tanárává választották, és az év őszén egész családjával ide is költözött. A hely parlagiasságával feloldhatatlan ellentmondásba került tehetsége, 10 éven keresztül mégis lelkiismeretes, pontos tanár volt. 1856-tól fogva újra dolgozgatott folyóiratokba s albumokba, leginkább lírai költeményeket írt. Ebből az időszakból származnak nagyobb művei is.
Nagykőrösi tanárként rendszeresebben kezdte tanulmányozni a magyar nyelvet és irodalmat, illetve a világirodalom nagyobb eposzait is újraolvasta. Néhány értekezést írt az Uj Magyar Museumba is (1854, 1857). Arany irodalmi munkáját az is megnehezítette, hogy megrendült az egészsége: 1868-ban veszélyes máj- és bélgyulladást állapítottak meg nála, emiatt évenként a karlsbadi fürdőt kellett látogatnia. 1870-ben megoperálták, és több epekövét is eltávolították. Hallása és szeme is gyöngülni kezdett, de neje gondoskodásának és megfelelő étrendjének köszönhetően még hivatalos állását is betölthette. Az 1870-es évek során befejezte a Hamlet és a János király fordítását, lefordította Arisztophanész összes műveit, elkészült a Bolond Istókkal, valamint megírta az Őszikék című ciklusát, s bevégezte a Toldi-trilógia középső részét, a Toldi szerelmét.
Régi betegsége, a heveny hörgőgyulladás, 1878 áprilisában újra kitört rajta, de a szokottnál súlyosabban. Végül a Petőfi-szobor 1882. október 15-i avatásán megfázott és tüdőgyulladást kapott. Ettől kezdve állapota fokozatosan romlott, és néhány nappal később, 1882. október 22-én déli 12 órakor elhunyt Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia palotájában, élete 66., házasságának 42. évében. Temetésére 24-én, délután 3 órakor került sor a Kerepesi temetőben, a református egyház szertartása szerint.
Wikipédia
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése