Erdélyben a római hódítás alatt virágzott a szőlőtermesztés és a borászkodás. Számottevő borvidékek léteztek abban az időben Erdélyben, Gyulafehérváron, Tordán, Kolozsvár és Zilah térségekben, továbbá a Maros és a Küküllő vidékén.
A Gyulafehérváron állomásozó XIII. Germina légiótól ránk maradt sírköveken a szőlő rendszeresen előforduló művészi díszítmény. Verespatakon (Alburnus Maior) egy római étlapra bukkantak, melyen kétféle bor szerepel: merum és vinum. A népvándorlás utolsó hullámaival érkező magyarság szőlőtermelése már a honfoglalással elkezdődött, mert a bor neve a honfoglaláskor már ismeretes volt. Az erdélyi szőlőművelést az Árpád házi királyok alatt kialakult államszervezet fejlesztette, valamint az egyházi és püspöki birtokok, amelyek kiterjedt szőlőbirtokokat műveltettek meg. A szőlészet-borászat már a kezdetektől benne volt a magyar és erdélyi kultúrában, alapjait Erdélyben is a bencés szerzetesrendek fektették le, akiknek Szent István királyunk kiterjedt földbirtokokat adományozott, ahol szőlőt művelték és borászkodtak.
Az erdélyi szőlőművelés fejlődési tényezői közé tartozik a szászok betelepítése a 12. században, miután a Küküllő és a Maros közötti területek a következő századokban készült térképeken a büszke és sokatmondó WEINLAND néven szerepelt. 1532-ben egy Baselben megjelent Transilvanie című térképen a Küküllő vidéke WEINGEBIET néven szerepel, de a románok is „tara vinului”-nak hívták a gyulafehérvári borvidéket emberemlékezet óta. Az első szászokat II. Géza (1141-1161) hozta Erdélybe a küküllőmenti borvidékre, majd a későbbiekben, a XIV. századtól kezdődően a jobbágytelepülések megjelenése után magyar falvak alakultak ki a Kisküküllő partvidékén.
A királyi kedvezmények (adómentesség a szőlősökre) jelentős fejlődést hoztak a térségben. A szászok pontosságára jellemző, hogy Medgyes város könyvében 1501-től 1858-ig a szőlőtermelés mennyiségét, árát és a szőlőtermelést befolyásoló időjárást is bejegyezték. A Hunyadiak és Mátyás király ideje alatt a termelés olyan jelentőssé vált, hogy oklevelek szerint 1478-ban már erdélyi borokat szállítottak Magyarországra, sőt a királyi udvarba is! II. József végeztette el az első hivatalos földmérést és összeírást Erdélyben, ahol akkoriban a szőlőterület 58.503 hektár, melynek termése jó évjáratban egymillió hektoliter bor volt.
A jelentősebb borvidékek akkoriban Szilágyság, Déva, a Maros mente, a Küküllő völgye, Torda és Marosvásárhely vidéke. Az itteni időjárás, talajadottságok, tengerszint feletti magasság, éghajlat, domborzat és kitettség rendkívüli módon kedveznek a szőlőtermesztésnek. Erdélyi vonatkozása van az első magyar nyelvű kézírásos borászatnak, valamint Bornemissza Anna 1680-ból származó szakácskönyve függelékének is. Erdély honos szőlőfajtái a szüretelés sorrendjében a következők: mézesfehér, ezerjó, királyleányka (leányka és a kövér szőlők hibridje, Segesvár környékéről származik és az I. világháború után terjedt el Erdély-szerte), juhfark, bánáti rizling, mustosfehér, kövidinka, furmint, magyarka, jardovány és erdei, kadarka és fekete leányka.
Monarchiaborok.hu
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése