János Zsigmond lemondott magyar királyi címéről, és felvette az Erdély fejedelme címet. Ekkortól beszélünk Erdélyi Fejedelemségről, melynek első uralkodója 1570 december 1 és 1571 március 14 közt János Zsigmond volt.
Erdély történetének tárgyalásakor fontos
kiemelni, hogy Szapolyai János Magyarország királyaként uralkodott, és
fiát János Zsigmondot is magyar királlyá - nem pedig erdélyi
fejedelemmé - választotta a rákosi országgyűlés 1540 szeptember 13 -án.
Buda török megszállásakor a szultán a csecsemő király számára három
szandzsákot jelölt ki (Tiszántúlt, Erdélyt és a Temesközt) melyek
felett a nevében - vazallusaként - uralkodhatott. A kis János Zsigmond
és gyámjai tehát 1541 őszén ezen térségben kezdték meg uralkodásukat
kezdetben Lippán, majd Gyulafehérváron rendezve be udvartartásukat. A
gyermek király azonban ekkor is a Magyarország királya címet használta,
és az irányítása alatt álló területet Keleti Királyságnak nevezték.
A
Habsburgok, és az európai uralkodók nem ismerték el János Zsigmondot,
és hadat is viseltek ellene. A változást az 1565 -ös Szatmári egyezség
és az 1570 -es Speieri egyezmény hozta meg, melyekben János
Zsigmond lemondott magyar királyi címéről, és felvette az Erdély
fejedelme címet. Ekkortól beszélünk Erdélyi Fejedelemségről, melynek első uralkodója 1570 december 1 és 1571 március 14 közt János Zsigmond volt.
A Keleti Királyság vezetése - gyermekkorának időszakában - édesanyja Izabella és legfőbb gyámja Fráter György feladata volt.
Izabella (1541 - 1551)
A Jagelló Zsigmond lengyel király
lánya, 1539-től Szapolyai János (I. János magyar király) felesége.
1540-ben megözvegyül, s csecsemő fiának, a későbbi erdélyi fejedelemnek
- János Zsigmondnak - a gyámja. Néhány főúr támogatásával kormányozza a
maradék országot, miután 1541-ben Buda is török uralom alá került.
Előbb Lippára költözik udvarával, majd Gyulafehérvárra s a török
támogatását élvezve uralkodik. Később 1551-ben Fráter György meggyőzi
arról, hogy a szétszakadt ország egyesítése érdekében mondjon le fia
nevében a kormányzásról a Habsburgok javára, akik a magyar koronát
birtokolják, s ezután Kassára, majd Lengyelországba távozik. Mivel az
erdélyiek elégedetlenek az 1551-1556 közötti Habsburg uralommal,
1556-ban visszahívják Izabellát a kiskorú fiával együtt, s ő 1559-ben
bekövetkező haláláig kormányozza Erdélyt.
Martinuzzi (Fráter) György (1482 - 1551)
Horvát
származású nemes, eredeti neve: Utyeszenics, aki nagyszerű katonai,
papi, politikai diplomáciai képességekkel rendelkezett. Számtalan
tisztséget töltött be: volt királyi tanácsos, helytartó, kormányzó és
erdélyi vajda, élete utolsó évében megkapta az esztergomi érsek és a
bíboros címeket is. Fiatalon még Corvin Jánost szolgálta, majd
Szapolyai Jánost.
Szerette volna, ha a Mohács után kettőbe
szakadt államot sikerül egyesíteni, ezért győzte meg Szapolyait, hogy
halála esetén a Habsburgokat tegye meg örökösének (Váradi béke - 1538).
1540-től a csecsemő királyfi gyámja, s megvédi Budát az ostromló
császáriaktól, majd 1542-vel kezdődően megszervezi az Erdélyi
Fejedelemséget. Élete végéig Erdély legbefolyásosabb vezetője és
védelmezője volt. 1551-ben ráveszi Izabellát és fiát a lemondásra , s
az Erdélyből való távozásra, ő maga pedig átadja Erdélyt a
császáriaknak. Habsburg Ferdinánd egyfelől megjutalmazza, címekkel
halmozza őt el, de ugyanakkor a császár emberei gyanakvóak a baráttal
szemben, mert tartanak ettől a kiváló politikustól, aki mellesleg a
törököknek is megküldi az erdélyiek adóját. Ezért Martinuzzit saját
alvinci kastélyában a császáriak meggyilkolják.
János Zsigmond (1540 - 1571) uralkodott: 1540 - 1571 (fejedelem: 1570 dec - 1571 márc)
Magyarország választott királya
II. János néven, bár ténylegesen nem uralkodott Magyarországon. Erdély
első fejedelme, Szapolyai János és Jagelló Izabella fia. Szolimán
szultán "fiává fogadta", ennek ellenére csupán Erdélyt s a "Részeket"
birtokolta a királyi örökségből (az anyjával együtt). 1551-ben még
gyerekként távozott Erdélyből, amikor Fráter György a Habsburgok kezére
juttatta Erdélyt. Ám később, az 1552-1556 –os török hadjáratok után Erdély újra török kézre került,
így János Zsigmond anyjával együtt 1556 –ban visszatérhetett a
tartományba, és az ifjú Szapolyai sarj fejedelemként kezdhette meg
uralkodását. Fejedelemsége első éveiben (1556-1565) a Magyar Királysággal vívott harcot, a határvonal kedvezőbb meghúzása érdekében.
Bár ezen harcokban végül vereséget szenvedett és a Habsburgokkal
egyezséget kényszerült kötni, mégis megőrizte Erdély különállását, sőt
az 1570 –es Speieri Egyezményben elérte Erdély nemzetközi elismerését. Az egyezménytől kezdődően János Zsigmond Erdély fejedelmeként – és nem Magyarország királyaként – szerepelt a történetírásban.
Művelt, humanista fejedelem, aki
fogékony az új iránt: katolikusnak született, a Reformáció hatására
áttért lutheránusnak, később reformátusnak, és végül unitáriusként
halt meg. Uralkodásában még az is jelentős, hogy Erdély számára
kijelölte az utódai által is járható külpolitikai irányt: Erdély akkor
élhet békességben, "ha egy részt a német, másrészt a török barátságát
bírja". Főleg az utódai számára volt fontos az is, hogy 1566-ban
Szolimán szultántól szövetséglevelet szerzett, amely tartalmazza
Erdély számára a szabad fejedelemválasztás jogát. Gyakorlatilag az ő fejedelemsége idején alakult ki a fejedelmi hatáskör, s a fejedelemség sajátos intézményei is ezalatt születtek meg.
Uralkodása alatt fogadta el az
erdélyi diéta a protestáns felekezetek egyenjogúságát, kiteljesedett a
Reformáció Erdélyben és kialakult a négy "elfogadott vallás"
rendszere. Halála előtt kevéssel mondott le a "megválasztott király"
címről, a Habsburgok javára, biztosítva magának az erdélyi fejedelem
méltóságát, hogy a császáriak nem szólnak bele Erdély ügyeibe.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése