Searching...
2013. január 15., kedd

Kereszténysziget erődtemploma (fotók)

A korabeli dokumentumok tanúsága szerint már a XIII. században temploma volt a településnek. A település Nagyszebentől kb. 10 km-re nyugatra fekszik, a Szeben-folyó partján. Megközelíthető Szeged, Nagylak, Arad felől a romániai 7-es sz. főúton.


Debrecen, Kolozsvár, Gyulafehérvár felől az 1-es sz. főúton, Valamint Marosvásárhely felől a Segesvár, Medgyes, Nagyszeben útvonalat követve, Nagyszebent Szászsebes felé elhagyva. A vártemplomot a főútról Kereszténysziget központjában, dél felé letérve találjuk (a XI-es utcán, vagy a 106E jelű úton).


A templom eredetije román stílusban épült, egyhajós bazilikatemplom volt. A XV. században, amikor sorban erődítették a templomokat, teljesen átépítették. A régi épületegyüttesből csak a nyugati torony alsó emeleti része maradt meg. Az átépítés során a templom gótikus stílust nyert, melyet András, szebeni kőfaragó mester irányításával 1480 és 1490 között tettek meg. Ekkor kapta háromhajós formáját úgy, hogy az oldalhajók is a főhajó magasságában épültek.


A szentély két oldalán kápolna áll, a szentélyben kis, gótilus kőpad található. A kettős, többszögű, tornyokkal tagol várfal 1486 és 1498 között készült.


1658-ban a török seregek ostromolták és foglalták el.

Keresténysziget középkori, tiszta katolikus lakossága a reformációkor a templommal együtt lutheránus lett.




Karpat-medence.hu

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Back to top!