A legmagasabban fekvő magyar városban

Alig, hogy elhagytam Lövétét máris hiányozni kezd ez a kis település. Bő harminc kilóméteres út vár most rám, amit - csakúgy mint a hajdani vagabundok  - én is gyalog teszek majd meg, egészen Székelyudvarhelyig.
A gyönyörű tájon vezető kanyargós úton nemsokára feltűnik előttem a fenyőerdő sűrűjéből előtűnik Szentegyháza vidéke.

Eszembe jut, hogy egykoron - Erdély és vallásszabadság ide, vagy oda - a jó székelyek kíméletlenül szétverték itt János Zsigmond csapatait, nem is máskor mint a krónikák szerint 1567. május 17-én.  Nem is rezzentek meg a fák ágai sem, amikor süvöltő őszi hidegben - rá jó száz esztendőre (1661-ben) már a török vert tanyát a vidéken, és kíméletlenül leverte a csíki székelyek itt összegyűlt seregeit. Hiába no, a történelem már csak ilyen kegyetlen: egyszer fent, máskor lent.

Úgy százötven évvel az után, hogy a székelyek elsíratták legkiválóbb fiaikat, már más szelek keztek fúnni a vidéken. 1836-ot írt a naptár, amikor a jó székelyek vasgyárat kezdtek építeni a vidéken. A vígadalom azonban nem tarthatott sokáig, hiszen 1849-ben megérkeztek az oroszok (először, de nem utoljára) s ahogy az a nagykönyvben írva vagyon: felégették, elpusztították az üzemet, no meg minden mást is, ami az idejükbe belefért. Pedig akkor még szerencsére messze járt a kommunizmus mételye. 

Aztán persze a vidék itt is újáépült, bő évtized múltán már vashámorok épültek Szentegyháza mellett.  (fenti kép).

Ahogy megyek beljebb, a falu központja felé, egyszerre csak mellettem terem egy tízév körüli kisleány, s azt kérdi: - Mit tetszik keresni a bácsi? - mondja vékony, ám de határozott hangon. Rámosolygok, majd azt azt felelem: - Meg tudnád-e mondani, hogy merre van a híres filharmónia, amely olyan híres a vidéken? - Hogyne tudnám, én is ott énekelek! Siessünk, mert elkések a próbáról! feleli, majd megragadja a kezem és szinte magával ránt a gyermek. Alig megyünk néhány métert amikor már kihallatszik az énekszó. Rövidesen megérkezünk a Magyar Örökség díjjal is jutalmazott Gyermekfilharmónia próbájának helyszínére, az Isten házához. 
Bár alighanem ez alkalommal nem volt hiánytalan a névsor a próbán, Sándor bácsi (ahogy a gyermekek szólítják Haáz Sándort, az együttes alapítóját) társulata  közel másfélszáz gyermekből áll, ami azért nem kis szám egy néhány ezres településen.

S ha már a számoknál tartunk: a Homoródfürdőt és Lövétebányát is magába foglaló településnek 7042 regisztrált lakosa van, ebből  7193 magyar, 60 román, 7 német és 5 cigány. Magyarok által legnagyobb arányban lakott város Romániában, illetve legmagasabban fekvő magyar város a világon.

Közben beülök a padsorokba, s hallgatom egy picit a gyermekek énekét, majd lassan szedelőzködöm - hiszen lassan esteledik - és tovább indulok a Csíkszereda és Udvarhely között tán éppen fél úton fekvő városkából.

(folytatjuk)  (ro) Aranyfust.com

Tetszett?

Akkor olvasd el a többi részt is!

A sorozat 1. része itt

A 2. részt itt olvashatod